Bakfark - CD | lantos

A magyarországi zene XVI. századi történetének kiemelkedő alakja, Bakfark Bálint az erdélyi Brassóban született 1526 körül. Szapolyai János királyi udvarában vált képzett lantossá, később az özvegy királynét, Izabellát szolgálta. 1549 – től 16 éven át a lengyel király alkalmazásában állt, majd a bécsi Habsburg udvar királyi lantosa lett, 1570-71 között János Zsigmond erdélyi fejedelem fogadta köreibe.

Ezután családjával Padovában élt 1576 -ban bekövetkezett haláláig.

A reneszánsz korában a lantot ének vagy hangszer kíséretére, kedvelt táncdallamok megszólaltatására, illetve többszólamú vokális és hangszeres művek szólisztikus előadására használták. A magasabb rendű művészetet éppen ez utóbbi kompozíciók képviselték. A „virtuóz” játékos e korban elsősorban nem a sebes tempóval és a gyors futamokkal akarta a hallgatóját elkápráztatni, hanem érzelmeket igyekezett kelteni benne.1559-ben Albert porosz herceg beszámol arról, hogy Bakfark játéka a betegségből meggyógyította, kedélyét magasra emelte. Méltán nevezték őt Pannónia Orfeuszának. Bakfark és a hozzá hasonló igényes művész a 4-5 szólamú motettákat, madrigálokat, chansonokat a szólamkönyekből partitúraszerűen a lant fogástáblázatába, a tabulatúrába írta (intavolálta) úgy, hogy a zenei szövetet átvezető hangokkal, futamokkal, díszítőelemekkel dúsította. A tabulatúra sajátosságából következően a hangok zenei szabályok szerinti módosítását is nyomon követhetjük. A lantművészet minőségét az mutatta, mennyire sajátosan, merészen nyúl az intavolátor az eredeti anyaghoz. Bakfark Bálint nem csak e tekintetben volt egyéniség.

Önálló hangszeres darabjai, a többszólamú fantáziák, a XVI. század derekán a kompozíciós technika legmagasabb szintjét képviselik.

Összeállításunkban Bakfark lantdarabjai közül fantáziák, intavolációk és táncok egyaránt felhangzanak, nagyrészt újdonságok a Bakfark – összkiadás anyagához képest. Az 1553 – ban Lyonban nyomtatott lantkönyvéből való Recercate [4] a Gombosi Ottó Bakfark monográfiája óta és az összkiadás (Valentini Bakfark Opera Omnia. Közreadja: Homolya István és Benkő Dániel. Editio Musica, Budapest) szerit is I. Fantáziának nevezett darab, mely a négy szólamot következetesen végigvezető motettikus szerkesztést mutatja. Ugyancsak e nyomtatvány szerinti Thomas Crequillon chansonjának [7], illetve Jacquet de Mantua motettájának [15] intavolációja. Az első feldolgozásában néhány átmeneti futamon és a szakaszokat lezáró forgódíszeken kívül Bakfark nem változtat a kórusmű szigorú imitációs szerkezetén, így a később „canzon francese” néven megteremtett hangszeres fantáziát előlegezi meg. Az utóbbiban viszont elszakad a szólamok önálló vezetésétől, az egyiket a másikba öltve alakít ki dallamot, akkordszerű kíséretbe tömörítve a fennmaradó hangokat. Az elmúlt években - a Bakfark összkiadás lezárása után – új művek, illetve eddig ismeretlen változatok kerültek elő. Az említett nyomtatványban szereplő chanson- és madrigálfeldolgozások egy részének variánsai az ún. berlini kéziratban találhatók. Ezek főleg a szólamok mozgalmasabb vezetésében adnak újdonságot a nyomtatott verziókhoz képest. Általánosságban is érvényes a kérdés, vajon az idegen kezek által lejegyzett művek mennyire tartották meg a szerző eredeti kompozícióját. Azonban a 16. századi lantművészet sajátossága, hogy a darabok „hitelessége” csak az „itt és most” viszonylatban értelmezhető. Bakfark nyomtatásban megjelent műveinek tabulatúrái is csak egy pillanatnyi állapotot rögzítenek, esetleg vázlatos formában. A szerző és a felhasználó is az „élő” előadásban

- bizonyos szabályok által meghatározott korlátok között – szabadabban kezelhették az anyagot. A kéziratban szereplő többletek ilyen lejegyzett rögtönzések képét mutatják a Bakfarkra jellemző stílusban. Ide tartozik Pierre Sandrin [2], Clemens non Papa [10] és Rogier Pathie [12] chansonja. A kézirat VB jelzetével a Valentinus Bakfark névre mutató Fantasia című darabja [1] vokális eredetet sejtet, stílusában a chansonokat idézi. A zenetörténetírás által IX. fantáziaként jegyzett művet a berlini kéziratban változatokkal együtt találjuk [14]. Bár a Fantasia címet kapta, ez sem önálló hangszeres kompozíció. A három – jól elkülöníthető – részből az utolsóról Deák Endre és Szabó István közös tanulmánya bemutatta, hogy Nicolas Gombert Ave sanctissima Maria kezdetű motettájának részlete, az első szakasz pedig

Deák Endre kutatásai szerint Cornelius Canis Pour parvenir című chansonjából való. A Lyoni Lantkönyvben szereplő Jacques Arcadelt madrigálok egyikében [5] a motívumok díszített ismétlése egy müncheni kézirat változata szerint hangzik el. A másik [8] Sixt Kargel 1574-es kiadványának darabja. Ha ezt a változatot a mozgalmas díszítőfutamok elhagyásával lecsupaszítjuk, „egy az egyben” a lyoni lantkönyvben található művet kapjuk. Ma már nehéz kideríteni, hogy a Kargel – tabulatúrába milyen forrásból kerülhetett a csírájában az 1553 évi nyomtatvány anyagát, bővítményében Bakfark stílusát hordozó intavoláció.

Bakfark Bálint két nyomtatott lantkönyvének egyikében sem közölt táncokat. A kéziratos tabulatúrák tanúsága szerint azonban a „komolyzenei” művek mellett játszott a könnyű- vagy szórakoztató műfaj improvizatív darabjaiból is.

A lvivi Egyetemi Könyvtár lanttabulatúrájának Bakfark nevével jegyzett tánca (VB 42) nem csak az összkiadásban közreadott változatban, hanem ugyanazon kéz által leírva egy másik figurációval is szerepel a kéziratban - szerző megjelölése nélkül - a „bakfarki” harmonizációval. A dallamot egy dessaui lanttabulatúrában - mely egyéb Bakfark műveket is tartalmaz – még mozgalmasabb futamokkal találjuk Gagliarda címen. Felvételünkön az olasz táncdal e két utóbbi formában hangzik fel [11]. Ugyancsak Bakfark szerzőségét mutatja az ún. Wurstisen tabulatúra V.B. monogrammal ellátott - az összkiadás számára ismeretlen - Gagliardája [3]. G.C. Barbetta Padovano 1582 -ben nyomtatott lantkönyve tartalmazza azt a táncot [6], amit a padovai lantos Bakfark Bálint emlékére komponált darabjának tartanak. A bakfarki stílusjegyeket hordozó darab valójában nem basszusmenetre épülő passamezzo, hanem a Pavane des dieux című tánc feldolgozása, mely négyszólamú hangszeregyüttesre 1555-ben jelent meg,

és ismert néhány lantletéte is. Szerkezetében, melódiájában és sorvégzőit tekintve XVI. századi énekeink egyik legelterjedtebb magyar dallamcsaládját idézi. Úgy gondoljuk, Barbetta helyesen adta volna meg a címet, ha ő lenne a lantváltozat szerzője. Valószínűbbnek tűnik, hogy az utolsó éveire Padovában letelepedett magyar lantostól kapta a darabot. Egy másik tánc, a Passamezo Ungaro különféle változatokban széles körben terjedt a XVI. század második felének kéziratos és nyomtatott zenegyűjteményeiben. Kutatóink a magyar táncok közé sorolják, bár megjegyzik,

hogy semmilyen zenei kapcsolata nincs egyéb reneszánsz táncainkkal vagy a néphagyomány magyar táncaival. Korábbi sejtésem szerint az Ungaro (vagy Ongaro) Bakfark Bálint személyét takarja, akit gyakran neveztek különféle nyelveken

„a magyar”- nak, s a különös basszusmenetet illetve harmóniafolyamot végigvezető zenemű az ő szerzeménye.

Gyakran előfordul, hogy egy-egy sajátos basszusvariációt a szerzők magukról neveznek el. A feltételezést igazolja a nemrégiben előkerült ún. Castelfranco kézirat, amelyben komponistaként (romlott formában) Bakfark neve található a lejegyzett darab végén [13. a]. Ugyanebben a gyűjteményben a tánc Saltarello párja is megvan [13.b] a passamezo figurális motívumaival a G. Pacoloni által három lantra feldolgozott darabok között. Zenetörténetírásunk tud még egy „Passemezo vom Vngern” feliratú, Bakfark Bálinthoz köthető tánc létezéséről, amely 1552 - ben

az ún. Dohna – lantkönyvbe került lejegyzésre. Ennek a darabnak a zenei anyaga azonban a tabulatúra megsemmisülése, vagy elkallódása miatt ismeretlen volt az újabb zenekutatás számára. Nemrégiben a Harvard egyetem Loeb Music könyvtára hozzáférhetővé tette Gombosi Ottó jegyzeteinek hagyatékát, melyben a tánc Gombosi vázlatos kottaátiratában megtalálható. Ebből sikerült rekonstruálnom a tabulatúrát is [9.a]. A felvételen e passamezóhoz csatlakoztattam egy hármas lejtésű, az eredeti motívumok megtartásával improvizált Padoanát [9.b].

A művek az eredeti források tabulatúrái alapján hangzanak fel. Az összkiadásban is megtalálható darab VB jelzéssel és a megfelelő számmal szerepel, az attól eltérő változatot * jelzi.

Szabó István